|
23. 3. 2.008. 14,30 Vojislav Kostunica, szerb kormányfő, a ’Vecernje Novosti’ belgrádi napilapnak adott interjújában kijelentette: A soronkövetkező parlamenti választások rendkívül fontosak, mert választ kell adniuk arra a kérdésre, vajon Szerbia államakotó és nemzeti felelős kormányt kap-e, vagy pedig a polgárok azt a hatalmat választják, amely kész lesz arra, hogy az ország egységének a megvédését félretéve, előnyben részesítse az Európai Únióba való társulást. Bármilyen nagy nyomást is mért Amerika a többi országokra, hogy ismerjék el Kosovo önálóságát, bebizonyosodott, hogy az igazság erősebb minden hazugságnál és manipulálásnál, s emlékeztetett arra, hogy több mint 150 ország, ebben a pillanatban, nem ismeri el Kosovo önálóságát, a független nemzetközi jogászok pedig e veszélyes helyzet beláthatalan következményeire figyelmeztetnek. A március 17-ikei Kosovska Mitrovica-i tüntetésekről szólva, Kostunica elmondta, hogy az előre meg volt rendezve, a gyujtózsinórt pedig a nemzetközi közösség gyújtotta meg. Azok reagálása, akik ismerik a terepen történteket, mint pl. Dzserard Galucsinak, a Polgári Misszió térségi koordinátorának a lemondása, legékesebben bizonyítják, mi volt a március 17-ikei események hátterében – mondta Kostunica kormányfő
|