VÁLASZTÁSI KAMPÁNY Nyomtatás

26.03. 2008.

A Köztársasági Választási Bizottság hétfőn megerősítette a Szerb Radikális Párt május 11-ére kihirdetett rendkívüli választásokra benyújtott képviselőjelölti listáját. Ez a negyedik benyújtott lista, ezért a szavazócédulán a 4-es szám alatt fog szerepelni. A KVB már előzőleg megerősítette a „Az európai Szerbiáért - Boris Tadić”, a „Liberális Demokrata Párt – Čedomir Jovanović” és a „Szerbiai Demokrata Párt – Új Szerbia - Vojislav Koštunica” listát.
A választási kampány krónikáját Đuro Malobabić összeállításában hallhatják.
A „Szerb Radikális Párt – dr. Vojislav Šešelj” listán 250 képviselőjelölt neve szerepel, amelyek között első helyen Vojislav Šešelj, jelenleg Hágában tartózkodó pártelnöknek a neve áll. Tomislav Nikolić, a párt helyettes elnöke, a lista átadása alkalmával hangsúlyozta, a radikálisok célja a polgárokat meggyőzni arról, hogy az SZRP felelős vezetője lesz az országnak, gondot fog viselni határaira és minden egyes polgárára. A Radikális Párt a választásokon a „Szerbia változásokat kíván!” jelszóval indul. A párt főtitkára, egyben pedig annak belgrádi polgármesteri tisztségre jelöltje, kijelentette, hogy a radikálisok komoly tervet és programot fognak készíteni a fővárosi gondok megoldására. Vučić úr a szerbiai közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az említett program valóra váltásán energiával, tapasztalattal és autoritással rendelkező szakértői csapat fog tevékenykedni.  
Vojislav Koštunica, a Szerbiai Demokrata Párt elnöke az Uľice városában megkezdett kampánynyitón azt hangsúlyozta, hogy a Az európai Szerbiáért - Boris Tadić koalíció választási győzelme veszélyeztetné Koszovónak az ország keretében való megőrzését. Szerbia előtt négy világos cél áll: Koszovónak Szerbia keretében való megőrzése, az uniós közeledési és csatlakozási tárgyalások folytatása, azzal a követeléssel, hogy Szerbiát teljes területével integrálja, továbbá a korrupció és a bűnözés elleni harc, valamint a gazdasági fejlődés, szögezte le a leköszönő kormányfő.
Az SZDP-Új Szerbia koalíció fővárosi polgármester-jelöltje Aleksandar Popović miniszter.
Mladjan Dinkić, a G17 Plusz elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy a küszöbönálló választásokon az a koalíció fog győzni, amelynek vázát a Demokrata Párt és a G17 Plusz képezi és amely a nemzeti kisebbségi pártokkal együtt fog kormányt alakítani. Az így kialakított kormány fel fogja gyorsítani az ország európai integrációját és megbízatási ideje lejártáig, Szerbiát az Európai Unióba vezeti, szögezte le Dinkić miniszter.
Dragan Đilas, a Demokrata Párt polgármester-jelöltje, úgy nyilatkozott, szeretné, ha a szerbiai politikai életbe minél több olyan személyiség kapcsolódna be, aki már bizonyított az üzleti életben, a tudomány és az oktatás területén, valamint saját karrierrel rendelkezik, hogy minél kevesebb legyen a hivatásos politikus.
Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke szerint, a parlamenti választásokat követően Szerbiában az élet meg fog változni, mivel „bátorságunktól függ, hogy megtegyük azt, amit a mögöttünk hagyott években azok, akiknek kötelessége lett volna, nem tettek meg”. Az LDP listáján városi bizottságbeli tagjelöltként, valamint polgármester-jelöltként is Biljana Srbljanović neve szerepel.
A Tartományi Választási Bizottság megerősítette a „ Az európai Vajdaságért - Demokrata Párt – G17Plusz – Boris Tadić” listát, amely a Tartományi Képviselőház küldöttjelöltjeinek megválasztására való szavazólapon az egyes szám alatt fog szerepelni. A Képviselőháznak 120 tagja van, ennek felét a pártlisták alapján arányosan választják meg, másik felét pedig közvetlenül, a többségi választási rendszer alapján.
A tartományi és helyhatósági választásokra szintén május 11-én, a köztársasági parlamenti választások napján kerül sor.        

 
< Előző   Következő >