|
22. 11. 2.007. 16,20
Oroszország olyan jogállásért száll síkra Kosovo és Metohia esetében, amely elfogadható lesz Belgrád és Pristina számára is, s amely kizárólag a nemzetközi jogon alapul majd – jelentette ki Sergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője, Vuk Jeremic, szerb hivatalbeli kollégájával folytatott, mai, moszkvai megbeszélésén. Jeremic elmondta, hogy Szerbia mindent elkövet annak érdekében, hogy kompromisszumos megoldást találjunk a tartomány jövőbeni jogállására. Szerbia kész arra, hogy rugalmassan és építőjellegűen viszonyuljon a megbeszéléseken, azonban van előtte egy ’piros vonal’, melyet nem léphet át, ez pedig az ország szuverenitása és területi integritása. Jeremic hozzátette, hogy Szerbia nagyra értékeli Oroszország támogatását a kosovói kérdés megoldásában. A szerb külügyminiszter úgy véli, hogy most rendkívül kritikus időszakban van Szerbia, akárcsak az egész térség, amiért nagyon fontos, hogy Moszkvában állandó konzultációkat tartanak a soronkövetkező jogállásról szóló tárgyalások előtt. Közös a megállapítás, hogy a két országnak, nagyon magas szintű politikai kapcsolata van. Megismételve, hogy Oroszországnak és Szerbiának közös állásfoglalása van Kosovo jogállását illetően, melynek a nemzetközi jogon kell alapulnia, valamint a Belgrád és Pristina közötti megállapodás eredménye kell hogy legyen, a két külügyminiszter rámutatott arra, hogy a megoldás csak akkor lesz jogerős, ha azt az ENSZ Biztonsági Tanácsának a keretében hozzák meg.
|