26.04.2008.

Minden nép valamilyen intézményéről nevezetes lehet, a szerbek, az etnológusok véleménye szerint, a kávéházat is intézménynek tekintik, amelyben fontos társadalmi események zajlanak. Ennek oka nemcsak az, hogy a kávéházban gyűltek  leginkább össze az emberek, tartottak különböző rendezvényeket, hanem az is, hogy az első ún. rendeltetés szerű kávéház Európában elsőkét Belgrádban nyílt meg. Annak igényével, hogy rávilágítson a vendéglők történetének e szegmentumára, született Vidoje Golubović könyve, amelynek a Régi belgrádi kocsmák és kávéházak címet adta. A könyv bizonyos módon etnográfiai múzeumnak, az idők és az emberi sorsok megismerése emlékeztetőjének is tekinthető. Jelena Gligorić munkatársnőnk írását közöljük.

Az első kávéházak Mekkában jelentek meg a XV. században. Európában, a krónika szerint, a törökök 1522-ben Belgrád Dorćol nevű városrészében nyitottak kávéházat, ahol kávét szolgáltak fel. Három évtized múltán kávéház nyílt Cárigrádban, száz évvel később pedig Londonban, Marseille-ben és Bécsben. Az útleírások szerint, a XVI. században Belgrád Európa egyik leggazdagabb városa volt,  igen élénk üzleti élettel, amelyben a szerbeken és a törökökön kívül nagyszámú görög, dubrovniki, zsidó, cigány és örmény élt. Mindenki élte a maga életét, a szokások, a hagyományok, a vallás és a kultúra pedig összefonódott. Vidoje Golubović Régi belgrádi kocsmák és kávéházak c. könye belépőjegy az elmúlt időkbe, az csaknem archaikus időbe való utazásra.
Rádiónknak nyilatkozva a szerző a következőket mondta el:
Elsősorban az óvárost tanulmányozom, a kávéházakról szóló könyv ötlete akkor született, amikor bizonyos adatok után kutatva, a lábjegyzetekben kávéházak neveire is bukkantam. Akkor kezdtem azon gondolkodni és azt kutatni, mi zajlott ezekben a kávéházakban. Csaknem hihetetlen, hogy a közélet mennyi szegmentuma zajlott ott, például könyvkiállítások, színházi és filmbemutatók, koncertek, politikai megállapodások és pártgyűlések, sportkörök alapítása, sőt az első börze megalakítására is ott került sor. Ezért véltem úgy, hogy ezt a szellemet valamilyen módon meg kell őrizni. Mivel pedig ez nem lehetséges maguknak az objektumoknak a visszaállításával, csak leírásukkal menthetők meg  a feledéstől. Természetesen, úgy vélem, hogy abban a kevés fennmaradt régi vágású belgrádi vendégkőben, mindenképpen meg kell őrizni azt a hangulatot, amely a régi idők szellemiségét fogja árasztja.
Attól függetlenül, hogy csapszéknek, karavánszerájnak, kávéháznak nevezték-e, mindenképpen tudni kell, hogy Belgrádben a XIX. század végén minden 50 lakosra jutott egy kávéház. Valószinű, hogy abban az időben született az a mondás is, hogy Oh, kávéházam, második otthonom! Azóta változott-e valami? – kérdezzük Vidoje Golubovićot.
Korunk más szokások kialakulását követeli. Elmúlt a bohémek ideje, amikor másként lehetett élni, tehet, hogy több volt a barátság is. A kávéházakban születtek a dalok, történetek, politikai beszédek... és még ki tudja mi minden más, azt azonban nehéz elhinni, hogy ma ugyanez lehetséges. Véleményem szeint azonban, múltunk e részét nem szabad elfeledni és ez volt a könyv megírásának fő mozgatórugója.
 
Ha Ön, kedves Hallgató, belgrádi vagy csak idelátogató turista, és elolvassa a könyvet, az első kívánsága az lesz, hogy ellátogasson a benne leírt helyekre. Kevés maradt belőlük, ám ha a hírneves  Skadarlija bóhémnegyedbe látogat, minden ottani kávéházban érezni fogja az elmúlt idők légkörét, mindenekelőtt pedig olyan környezetet talál, amilyenben a nagy szerb bohémek, költők, írók, színészek éltek. Természetesen ez alkalom  arra is, hogy élvezze azt a hagyományos szerb kóstolót, amelyet manapság már csak az ilyen helyeken szolgálnak fel.