Koszovóban a terroristák humanitáris szervezet keretében tevékenykednek Nyomtatás

24.11.2007.

Az RIHS, vagyis az iszlám örökség újraélesztéséért küzdő arab szervezet, amelyet az Egyesült Államok és az ENSZ által összeállított listákon a terrorizmussal kapcsolatban álló csoportként tartanak számon, Koszovó területén humanitáris szervezetként tevékenykedik, jelentette meg mai címoldalán  a pristinai Express napilap. A cikk szerint a szervezet elnökét, bizonyos Otam A. Alihadidot, a bosznia-hercegovinai hatalmi szervek már 1994-óta körözik.
Az RIHS egykori tagjai a napilapnak úgy nyilatkoztak, hogy a szervezet már jó ideje nincs jelen Koszovóban, a lap azonban állítólag olyan dokumentumok birtokába jutott, amelyek bizonyítják, hogy az RIHS továbbra is aktívan tevékenykedik a tartomány területén. Az Express idéz továbbá egy meg nem nevezett rendőrségi forrást is, amely szerint Koszovóban az iszlám szervezetek állandó ellenőrzés alatt állnak. A rendőrség ellenőrzi és követi minden lépésület, állítja a fenti forrás. A koszovói iszlám közösség tisztségviselői a napilapnak úgy nyilatkoztak, hogy az RIHS-nek, valamint a hozzá hasonló szervezeteknek, semmi köze sincs e vallási intézményhez.

 
< Előző   Következő >