|
Az SZSZP - SZENYP ESZ koalíción kívül minden párt benyújtotta listáját |
|
31.05.2008.
Szerbia Képviselőháza új ülésszaka képviselőinek listáját, az SZSZP – SZENYP – ESZ koalíción kívül, minden párt, illetve koalíció átadta a Köztársasági Választási Bizottságnak. A határidő tegnap éjfélkor lejárt ugyan, a népképviselők megválasztását szabályozó törvény azonban további öt napot hagyott a pártoknak arra, hogy e kötelezettségüknek eleget tegyenek. Ez a határidő június 4-én, szerdán jár le. Ivica Dačić, az SZSZP vezetője a Tanjug Hírügynökségnek elmondta, hogy a pártja köré tömörülő koalíció már előzetesen jelezte, hogy a képviselők listáját idejekorán át fogja adni. Még meg kell azonban tartani a községi, majd pedig a főbizottsági ülést, amelyeken véglegesítik a jelöltek jegyzékét, hangsúlyozta.
|