|
29. 6. 2.008. A Duna nemzetközi folyó, 2888 kilométer hosszú, amelyből 2414 hajózható. Nyolc országon halad át, mintegy 8O millió, tíz egynéhány nyelvet beszélő, különböző vallást gyakorló, saját történelmét, hagyományait és művészetét ápoló embert köt össze. A szerb idegenforgalom fejlesztésében a Dunának fontos szerep jut. Jelena Gligorić írását közöljük. Valószínű, hogy Európában a Duna a legkedveltebb sétahajózásra alkalmas folyó, hiszen azok a turisták, akik az ilyen utazást választják, általában városi környezetből jönnek, értelmiségiek és jó anyagi helyzetűek. Ennek az európai közlekedési folyosónak nagymértékben tehermentesítenie kell a közúti és vasúti közlekedést, mivel a Duna hajózható részén, valamint a beléje ömlő folyókon, az ó-kontinens forgalmának mintegy 3O százaléka bonyolódik le. A 7-es folyosóban mintegy 4 milliárd eurós beruházási kapacitás rejlik. A vízi út hatékonyabb kihasználása érdekében azonban feltétlenül új hidakra, kikötőkre van szükség, ki kell tisztítani a folyóféket és rendezni a partot. E munkálatokat Szerbiában is el kell végezni, nyilatkozta Goran Petković idegenforgalmi ügyekben illetékes államtitkár. Tavaly, a németországi Ulmban megtartott Duna-bizottsági ülésen megkezdődtek a tárgyalások a dunai potenciálok kiaknázásáról. Szerbia ebben igen szorosan együtt fog működni azokkal az európai országokkal, amelyekből a turisták általában érkeznek, tehát Németországgal és Ausztriával, valamint Magyarországgal, mint tranzit-országgal, általában véve pedig minden, a Duna alsó szakaszán lévő országgal, tehát Romániával és Bulgáriával is, amelyekkel még regionális csomagkínálatot kell kialakítanunk, amelyet a nyugati utazási irodáknak fogunk felajánlani. Mivel senki sem fog ilyen hosszú utazást tenni csak azért, hogy egy dolgot láthasson, ezért a dunai utazás a legmegfelelőbb, mivel csaknem észrevétlenül, a hajó kényelmét élvezve, a turista a különböző országok nyújtotta különböző tájakban is gyönyörködhet. Ez az oka annak, hogy Romániával, például, a könnyített határforgalomról folytatunk tárgyalásokat, annak érdekében, hogy a turisták nyugodtan juthassanak át egyik országból a másikba. A Duna jelentős helyet foglal el Szerbia beruházási tervében. Goran Petković államtitkár kiemeli, hogy idén az egyik legfontosabb és legnagyobb horderejű tevékenység a Lepenski Vir-i neolit korszakbeli lelőhely rendezése lesz. A szerb kormány a költségvetésből jelentős eszközöket irányzott elő egy kupola építésére, valamint a lelőhely fedél alá helyezésére. Ez a projektum magának a helyszínnek a megőrzésére is szolgál, emellett pedig a turistáknak is kényelmesebbé teszi a nézelődést. Tervben van idén néhány idegenforgalmi és közműlétesítmény Duna menti építése is, ami szintén hozzá fog járulni a dunai idegenforgalom fejlesztéséhez.
|