Jeremic: Támogatászerzés Nyomtatás
30. 6. 2.008.

Vuk Jeremic, Szerbia diplomáciai vezetője, aki Boris Tadic köztársasági elnökkel részt vesz az Afrika-i Únió csúcsértekezletén, kijelentette: Az afrikai elnökökkel való találkozókon Belgrád támogatást kér ahhoz, hogy minél kevesebb afrikai ország ismerje el Kosovo és Metohia egyoldalúan kikiálltott önálóságát. Emlékeztetve arra, hogy Afrikában eddig csak három ország ismerte el Kosovo önálóságát, Jeremic a BBC-nek elmondta, hogy a belgrádi küldöttség megpróbálja megszerezni a többi ország támogatását is, hogy ez a szám ne legyen nagyobb, annak ellenére, hogy az afrikai országok állandó nyomásnak vannak kitéve, hogy ismerjék el Szerbia déli tartományának az önálóságát. A szerb diplomácia vezetője leszögezte, hogy az afrikai országok tudatában vasnnak annak, hogy saját maguknak is ártanának ha ezt megtennék, mert ezzel megkérdőjeleznék a többi országok területi integritását is. Afrikában sok etnikai mozgalom van, melyek magasabb fokú autonómiát akarnak, egyes esetekben pedig önálósulni akarnak az anyaországtól – mondta Jeremic.
 
< Előző   Következő >