Hírek arrow TÁRSADALOM arrow DJELIC: ÚJ ÚTLEVELEK
DJELIC: ÚJ ÚTLEVELEK Nyomtatás

4. 7. 2.008.

Hétfőtől, július 7-ikétől, a szerb polgárok beadhatják kérvényüket az új, biometrikus útlevelek kiadására, amely összhangban van az Európai Únió mércéivel – mondta Bozidar Djelic, a szerb kormány alelnöke sajtóértekezleten. Mladen Bijelic jelentése.

Djelic elmondta, hogy 90 év után, Szerbiának ismét van saját útlevele. Az új útlevél egyidejűleg európai is, mert ez egyike volt annak a feltételnek, hogy Szerbia felkerülhessen a fehér sengenlistára. Ezáltal a szerb polgárok is vízum nélkül utazhatnak Európában. Az új útlevél 2.000 dinárba kerül, ezenkívül 170 dinár adót kell fizetni, illetve 25 eurót. Az új útlevél kérvényezésekor a szerb polgároknak a személyazonossági igazolványuk mellett, anyakönyvi kivonatukat és az állapolgárságról szóló bizonylatot is csatolniuk kell. Ezenkívül új fényképet is kell készíteni. Az új útlevél ára nem gazdaságos – mondta Djelic, s hozzátette, hogy a szomszédos országokban ugyanezért a szolgáltatásért 70-150 eurót fizetnek.

Az útlevéllel egyidőben, a szerb polgárok kérvényezhetik az új személyazonossági igazolványuk kiadását is, melyet mindenkinek 2.011 végéig kell kicserélnie. A polgárok a kérvény átnyújtása utánni 30 nap alatt meg kell hogy kapják új itazási iratukat, illetve, 60 nap alatt külföldön. Azok a szerb polgárok, akik külföldön kérvényezik útlevelük kiadását, 15 euro adót is fizetnek, mert az útleveleket nem készítik többé a diplomáciai-konzulátusok képviseletében, hanem csak Szerbiában.

A szerb kormány alelnöke valamint a rendőrség képviselői arra kérték a polgárokat, hogy azok, akik hamarosan utazni szándékoznak, azonban úti iratuk még érvényes, ne keltsenek szükségtelen tömeget rögtön a kezdet kezdetén, mert a régi útlevelek 2.009-ig érvényben maradnak.

 
< Előző   Következő >
 

Szerbia Kormánya

                    Zgrada Vlade Republike Srbije

Audio News

       Mikrofon---Svet.jpg
                          Download RealPlayer