|
05.07.2008.
A szerb képviselőház lezárta a minisztériumokról szóló törvénytervezetről, valamint a szerb kormányról szóló törvény módosítására és kiegészítésre vonatkozó indítványra, továbbá e törvények kiegészítési javaslataira vonatkozó általános vitáját. A törvények elfogadása nélkül ugyanis lehetetlen az új kormány megalakítása. A köztársasági parlament ülése, legalábbis a médiák szempontjából, háttérbe szorította a fővárosi hatalom kialakítása körüli politikai számítgatások jelentőségét. A Demokrata Pártból olyan hírek érkeznek, hogy a belgrádi hatalom azonos lesz a köztárasági szintűvel, a radikálisok és a népnemzetiek tábora ezzel ellentétben úgy véli, nem bomlik fel az SZSZP köré tömörülő koalícióval kötött írásos megállapodásuk. Mai rovatunkat Đuro Malobabić állította össze. Mirko Cvetković kormányalakító, a szerb parlament ülésével párhuzamosan, megkezdte a minisztériumok tevékenységére és szerkezetére vonatkozó megbeszéléseit és konzultációit a kormányalakításhoz szükséges többséget alkotó Európai Szerbiáért lista, az SZSZP – SZENYP – ESZ koalíció és a nemzeti kisebbségek pártjaival. Slavica Đukić-Dejanović házelnök asszony úgy nyilatkozott, hogy az új kormány megalakítására vagy e hét végén vagy pedig a következő hét elején kerül sor, ez, hangsúlyozta, annak a két törvénynek az elfogadásától függ, amelyek a parlament rendkívüli ülésének napirendjén szerepelnek. A kormányról szóló törvény módosítási javaslata előirányozza, hogy a kormány első alelnöke egyben a kormányfő helyettese is legyen, továbbá, hogy a kormányfő döntő szavazattal rendelkezzen az egyenlő számú ellene és mellette szavazat esetén. A hatalmi többség visszavonta módosítási javaslatát, amelyben az emberi és kisebbségi jogok reszorja az igazságügyi minisztérium hatáskörébe került volna, ez tehát azt jelenti, hogy az új szerb kormányban külön minisztérium foglalkozik majd az ember- és kisebbségjogokkal. A minisztériumokról szóló törvényjavaslat szerint az új kormánynak 24 minisztériuma és 27 tagja lenne, a kormánytagok közül négyen alelnöki tisztséget is betöltenének. Az ellenzéki pártok képviselőinek frakcióvezetői bejelentették, nem fogják támogatni a kormányról szóló törvény módosítási javaslatát, mivel alkotmányellenesnek tekintik, szerintük ugyanis csak paravánként szolgál, amellyel az új kormány már előzetesen demokratikus védelmi mechanizmusokat kíván kialakítani. Nyilvánvaló, hogy a hatalmi pártok nincsenek tudatában annak, hogy nekik kell Szerbiához alkalmazkodniuk, hanem úgy vélik, hogy az országnak kell egy hatalmi koalícióhoz alkalmazkodnia, értékelte Čedomir Jovanović, az LDP képviselői frakciójának vezetője. Tomislav Nikolić, a radikálisok frakcióvezetője szerint, egy tisztséggel nem járhat a miniszterelnök-helyettesi és a kormányalelnöki illetékesség is, mivel mindkettő más-más illetékességű. Milos Aligrudić, az SZSZP –ÚSZ képviselői csoportjának vezetője azt hangsúlyozta, hogy a kormányról szóló törvény módosítására és kiegészítésére vonatkozó indítványjavaslat alkotmányellenes, mivel nem határozza meg pontosan az új kormány alelnökének tisztségét. A fenti két törvénymódosítási indítványra több mint száz módosítási javaslat érkezett be, a legtöbbet az SZRP és SZSZP ellenzéki párt, valamint az LDP terjesztette be. Dragan Todorović, a radikálisok képviselői frakciójának helyettes vezetője szerdán kijelentette, hogy koalíciós megállapodás született a népnemzetiekkel és a szocialisták köré tömörülő koalícióval a belgrádi városi kormány megalakításáról. Ezt megelőzően Nada Kolundľija, az Európai Szerbiáért képviselői frakció vezetője úgy nyilatkozott, hogy a politikai logikából következően, fővárosi szinten szintén olyan koalíciónak kellene alakulnia, mint köztársasági szinten, hangsúlyozva, hogy a Demokrata Párt mindenképpen erre fog törekedni. Milisav Pertonijević, a belgrádi szocialisták elnöke azonban azt hangsúlyozta, hogy a fővárosi szintű, a radikálisokkal és a népnemzetiekkel kötött koalíciós megállapodás nem változott. Petronijević emellett, a médiákban megjelent azon hírekre reagálva, miszerint új megállapodás jött létre a belgrádi hatalmi többséggel kapcsolatban, úgy nyilatkozott, erről nincs tudomása, ám nem kíván kommentárt fűzni ahhoz, hogy valaki folytat-e magán jellegű megbeszéléseket a városi kormány alakításáról. Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke szerint, pártja és a Demokrata Párt között volt szó a belgrádi szintű együttműködés kialakításáról, komolyabb megbeszélések azonban még nem folytak. A belgrádi képviselő-testület alakuló ülését július 14-ére hívták össze.
|