|
13.07.08. Goran Pitić az új szerb kormányról Az újonnan alakult szerb kormány, amelynek Európa-barát politikája világosan meghatározott, szavatolja az erős reformfolyamatok véghezvitelét, nyilatkozta rádiónknak Goran Pitić, a Societé General Bank ügyvezető bizottságának elnöke. Véleménye szerint, Mirko Cvetković kabinetjének lehetőséget kell adni, vagy legalábbis meg kell várni annak a bizonyos száz napos határidőnek a leteltét, amely után az első eredmények már láthatóvá válhatnak, csak ezt követően következhet a bírálat. A beszélgetést Zorica Mijusković jegyezte le. A kormány európai irányultsága már első ülése alkalmával megerősítést nyert, amikor becikkelyezésre a parlament elé utalta az uniós közeledési és csatlakozási megállapodást, az Oroszországgal kötött energetikai megegyezést, továbbá mindazokat a nemzetközi szerződéseket, amelyek a parlament jóváhagyására várnak. Mindkét fent említett megállapodás fontos az ország jövője szempontjából, különösen az uniós közeledési és csatlakozási megállapodás, amely megnyitja Szerbia előtt a csatlakozás előtti időszakban felhasználható eszközalapokat, továbbá nagyobb kedvezményeket is kilátásba helyez a tagjelölti státusz elérését követően. Az Oroszországgal kötött energetikai megállapodás pedig az ország energiaellátásának stabilitását szavatolja, továbbá a NIS, vagyis a szerb kőolajipari vállalat privatizációjának befejezését, amely részét képezi a fenti megállapodásnak, hangsúlyozza Pitić úr. Hozzáfűzi továbbá, hogy ellenzi a NIS privatizációjával kapcsolatos közvetlen tárgyalásokat, mivel az megsemmisíti a piac intézményét. Pitić úr úgy véli, hogy a nemzeti kőolajipari vállalat eladására vonatkozó tárgyalásoknak kizárólagosan a partneri kapcsolatok, a közös beruházások vagy tender alapján kell bonyolódniuk. A gazdaságpolitika kulcsfontosságú céljai tekintetében, nyilvánvaló a kormány azon törekvése, hogy leginkább gazdasági és szociális kérdésekkel foglalkozzék, értékeli Goran Pitić. Ez azt jelenti, hogy Mirko Cvetković miniszterelnök kabinetje a legfontosabb feladatnak tekinti a gazdasági fejlődés növelését, továbbá a privatizáció befejezését és a jelentős gazdasági szubjektumok, mint pl. A Zastava, szerkezeti átalakítását. Úgy tűnik, hogy az infláció elleni „harc” hosszú távú lesz, mivel a kormányfő tervei szerint 2012-re négyszázalékosra kellene csökkennie, szögezi le Pitić úr. Ez pedig arra utal, hogy a kormány reálisan viszonyul az árnövekedéshez. Az árnövekedésből eredő nyomás bizonyosan hatalmas lesz, és mindenképpen a közfogyasztás növekedéséhez fog vezetni, ez pedig a költségvetést hozhatja veszélybe. Felvetődik tehát korlátozó jellegű fiskális politika és a kormánykoalíció egyes tagjainak nagy populista ígéretei közötti egyensúly kialakításának kérdése. Ez veszélyeztethetné a makrogazdasági stabilitást, figyelmeztet Goran Pitić. Ebben az értelemben, az új külföldi beruházások beáramlása a szerbiai gazdasági növekedés ösztönzésére igen fontos lenne. Pitić úr szerint, a reformok folytatásához az országnak évi hárommilliárd eurós közvetlen külföldi beruházásra lenne szüksége. Ha a kormány jól tervezi meg a nagyberuházási projektumok realizálását, továbbá, politikai és gazdasági értelemben véve, kedvező üzleti körülményeket alakít ki, Szerbiába áramolni fog a közvetlen külföldi beruházás, állítja Goran Pitić. Mirko Cvetković kabinetje, annak ellenére, hogy politikailag eléggé heterogén, fennmaradhat, ha eléri az európai integrációk irányába történő, valamint a szociális-gazdasági téren tervezett eredményeket. Ebben kulcsfontosságú szerepet fog játszani a Szerbiai Szocialista Párt lényegi reformja, valamint a fontos politikai és gazdasági kérdésekhez való hozzáállása, értékeli Pitić úr. Annak ellenére, hogy a kormány a hágai törvényszékkel való együttműködést nem említi hangsúlyozottan, ez mégis közvetlenül kötődik az ország európai integrációjának kérdéséhez. Ebből kiindulva tehát, úgy vélem, hogy a kormány minden tőle telhetőt meg fog tenni a Hágával való jó együttműködés kialakítására, ily módon bizonyítva, hogy nincs más választás, mert Szerbiának korszerű, az Európai Unióba integrált állammá kell válnia, zárta a beszélgetést Goran Pitić.
|