|
Karadzic: Megeggyeztem Holbrukkal |
|
31. 7. 2.008.
Radovan Karadzic, a Szerb Köztársaság egykori elnöke, a közvádlóval folytatott beszélgetésében elmondta, hogy megeggyezett Richar Holbrukkal, Amerika egykori Balkánnal foglalkozó képviselőjével abban, hogy nem szolgáltaják ki a hágai törvényszéknek, amennyiben visszavonul a politikai és közéletből – jelenti a Szerbiai Rádió-Televízió. A TV közli, hogy ezt Karadzic tegnap reggel mondta a közvádlónak, közvetlenül Hágába való útja előtt. A Karadzic-Holbruk megállapodást megerősítette Aleksa Buha, a Szerb Köztársaság egykori külügyminisztere is, aki Karadzic közeli munkatársa volt. ’A megeggyezést 1.996. júniusában kötötték, amit maga Holbruk is elismert, fitogtatva a papírt’ – mondta Buha. Holbruk azonban ezt most határozottan cáfolja.
|