Hírek arrow Hírek arrow Folytatódik a koszovói technikai jellegű kérdésekre vonatkozó párbeszéd
Folytatódik a koszovói technikai jellegű kérdésekre vonatkozó párbeszéd Nyomtatás

2008-08-14

Kosovska Mitrovicán ma folytatódtak azok a megbeszélések, amelyeket Lamberto Zannier UMINK-vezető és Goran Bogdanović Koszovó kérdésére illetékes köztársasági miniszter kezdeményezett a Koszovón felmerült technikai jellegű kérdések rendezésére. A szerb nemzetiségű volt igazságügyi dolgozók, valamint az UMNIK igazságügyi osztályának képviselői ma az észak-koszovói igazságügyi szervek működéséről, valamint a mitrovicai körzeti és községi bíróság megnyitásáról tárgyaltak. A találkozó témáját az észak-koszovói bíróság megnyitásához szükséges alapelvek képezték, közölte Elisabett Rolando, az UMNIK igazságügyi szakosztályának vezetője. Reményét fejezte ki emellett, hogy sikerül megfelelő megoldást találni, amely megfelel minden közösségnek és amellyel mindkét fél egyet tud érteni. Milan Bigović körzeti ügyész elmondta, hogy az egyetlen elfogadható megoldás az lehet, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1244-es határozatával összhangban hoznának meg. Hozzáfűzte még, hogy a szerb nemzetiségű igazságügyi dolgozók nem állnak el követelésüktől, hogy visszatérhessenek azokba a helyiségekbe, amelyekből az UMNIK és a Kfor 1999-es Koszovóba érkezését követően, eltávolították őket.

 
< Előző   Következő >
 

Szerbia Kormánya

                    Zgrada Vlade Republike Srbije

Audio News

       Mikrofon---Svet.jpg