Goran Marković szerbiai rendező és forgatókönyvíró Turné c. filmje díjat nyert a nápolyi filmfesztiválom. A szintén olaszországi Monfalcone városban „Vajdaság antik-római öröksége – kulturális folyamatosság” címmel kiállítás nyílt. Belgrádban június 26-a és július 4-e között kerül megrendezésre a BINA 09 Nemzetközi Építészeti Hét. Ezekről a témákról számol be bővebben Milena Gluvačević mai művelődési rovatunkban.
Goran Marković Turné c. filmje Vezúv-díjat nyert az „Európa, Mediterrán” mottó alatt megtartott pályázat keretében a nápolyi filmfesztiválon. A bíráló bizottság indoklásában többek között ez áll: „a Turné a művészet és a háború témájával foglalkozik, e kettővel, amely egyidejűleg áll szemben egymással és köt össze”, „a film eredetiségét az élet ellentétei és a háború szörnyűségeinek keveréke adja”. A június 10-e és 15-e között megtartott rendezvényen öt európai rendező filmje szerepelt, a bíráló bizottság tagjai pedig filmművészeti egyetemi hallgatók voltak. A Turnéval elnyert számos nemzetközi díj után, Marković rendező hamarosan bíráló bizottsági tag szerepét tölti be a filmfesztivál Jeruzsálemben megrendezésre kerülő versenyrészében, amelyen a Turnét versenyen kívül mutatják be. A filmet egyébként a nyár folyamán bemutatják a melbourne-i és a müncheni fesztivál hivatalos programjában.
A Turnét 2007-ben forgatták a boszniai Szerb Köztársaságban. A forgatókönyv 1996-ban készült, a belgrádi Atelje 212 Színházban pedig színpadra alkalmazták. Vajdaság antik-római öröksége – kulturális folyamatosság címmel nyílt kiállítás június 23-án az olasz Monfalconében, a Vajdaságnak és a Balkankult Alapítványnak köszönhetően, amelyeknek sikerült jó kapcsolatokat kialakítaniuk a Friuli-Venezia-Giulia régióval. A kiállítást Maja Đorđević szervezte. A belgrádi építészek egyesülete, valamint Belgrád város művelődési központja szervezésében kerül megrendezésre a BINA 09 – a IV. Nemzetközi Építészeti Hét, amelyet a meglévő építészeti és urbánus környezet kapcsolata igen időszerű kérdéseinek szenteltek. Az idei Hét azzal az eltökéltséggel került megrendezésre, hogy módot találjon a tervezés, a projektumok elkészítése és valóra váltása összhangjának kialakítására. A szervezők minden látogatót szívesen látnak.