Hírek arrow Hírek arrow Djelic szólt Szerbia tudományos fejlesztési tervéről

Radio live

Audio News

      

Szerbia Kormánya

Zgrada Vlade Republike Srbije
Djelic szólt Szerbia tudományos fejlesztési tervéről Nyomtatás

29. 6. 2.009.              16,30

 Bozidar Djelic, Szerbia Tudományügyi és Technológiai Fejlesztésével Foglalkozó minisztere, szólt Szerbia 2.009-2.014-ig terjedő, tudományos technológiai fejlődésének stratégiájáról. A terv előlátja a bruttó hazai termelésből való 1 százalékos befektetést a tudományba, valamint az infrastruktúrába való beruházást, 300 millió euró értékben. A szerb tudomány jövője európai, akárcsak Szerbia jövője – mondta Djelic a belgári ’Hajat’ szállóban megtartott értekezleten, s hozzátette, hogy az Európai Únió lesz a fő partner a program megvalósításában. Kiemelte, hogy a megbeszélések az Európai Beruházási Bankkal jól haladnak, s jó kilátások vannak arra, hogy 150 millió euró kölcsönt kapjunk, kedvező feltételek közepette, a tudományos intrastruktúrába való befektetéshez. Djelic bejelentette, hogy a program prioritása a biomedicinába, új anyagokba, a környezetvédelembe, az informatikus technológiába, valamint az energetikai hatékonyságba való befektetés lesz. Djelic elmondta, hogy Janez Potocnik, Tudományos és Kutatómunkával Foglalkozó Európai Biztos, felkérte Szerbiát, vegyen részt a Balkánon tervezett projektumokban, melyek realizálása július végén kezdődik, és októberben fejeződik be. A költségvetés értéke 8 millió euró lesz, s Szerbiának lehetősége lesz megkapni ennek felét vagy kétharmadát – közölte Djelic. Potocnik leszögezte, hogy egyedül a tudományba való befektetéssel biztosíthatja az állam saját jövőjét.

 
< Előző   Következő >
 

A VILÁG ESEMÉNYEI CSÜTÖRTÖKTŐL CSÜTÖRTÖKIG

AZ ÉCSKAI KASTÉLY

  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY

TOPČIDER

A BRESTOVACI GYÓGYFÜRDŐ