|
Belgrádban megtartották a Szerbia természetesen elnevezésű rendezvényt |
|
|
29. 6. 2.009. 17,15 A belgrádi Köztársaság-téren ma kezdetét vette a ’Szerbia természetesen’ elnevezésű rendezvény, melynek célja az, hogy két nappal az ’Univerziade’ megnyitása előtt, bemutassa a hazai és külföldi vendégeknek, Szerbia falusi hagyatékait. Sasa Dragin, Mezőgazdasággal, Erdészettel és Vízgazdasággal Foglalkozó Miniszter elmondta, hogy Szerbia sokat nyújthat a falusi turizmus terén. Kiemelte, hogy az ország lakosságának 17 százaléka kizárólag földműveléssel foglalkozik, 44 százaléka pedig falusi környezetben él, valamint, fontos az, hogy az emberek ott maradjanak, mert munkájukból jól meg tudnak élni. A belgrádi rendezvényen mintegy 200 –an léptek fel falusi zenei és táncszámokkal, valamint 50 kiállító mutatta be az egyes szerbiai vidékekre jellegzetes mesterek alkotását.
|