|
2. 7. 2.009. 16.35 Karolos Papuljas és Boris Tadic, Görögország és Szerbia köztársasági elnöke, belgrádi megbeszélésükön egyetértettek abban, hogy Szerbia helye az Európai Unióban van, valamint, hogy Koszovó és Metóhia jogállására a megoldást a nemzetközi jog keretében kell megtalálni. Papuljas, Tadic-tyal folytatott megbeszélése után kiemelte, hogy Szerbiának, a legrövidebb időn belül, a nagy európai család tagjának kell lennie. Görögország támogatja a vízumeltörlést a szerb polgárok számára az Európai Unió részéről. Amikor Koszovóról van szó, a görög elnök hagsúlyozta: országa mindig olyan megoldás mellett szállt síkra, amely a nemzetközi jogon alapul, s melyben nincsenek győztesek és vesztesek. Szerbia Görögország stratégiai partnere, olyan ország, melynek stabilizációs szerepet kell játszania a térségben – mondta Papuljas. Tadic megköszönte görög kollégájának az elvszerű hozzáállást Koszovó kérdéséhez, s megismételte, hogy Szerbia sohasem mond le déli tartományáról, valamint az Európai Uniban való tagságról. Szavai szerint, Szerbiát senki sem feltételezi Koszovó önálóságának elismerésével a tagság érdekében.
|