2010-02-01

Az alapítványoknak és az alapítványozásnak a szerbek között nagy hagyománya van. Szerbiában jelenleg 110 alapítvány létezik, közülük sok, a történészek kifejezésével élve, nem aktív, ezért nemrégiben megkezdődött e terület uniós mércékkel való összehangolása. Jelena Gligorić írását közöljük.

Szerbiában az alapítványozás fogalma a Nemanjić-ház nevéhez fűződik. Legrégibb megőrzött alapítványuk a Studenica kolostor, amelyet 1190-ben Nemanja István raškai nagyzsupán alapított. A legnagyobb alapítványozó pedig Milutin király volt, aki uralkodásának negyven éve alatt száz alapítványt hagyott népére. A Nemanjićok nemcsak templomokat építtettek, hanem hidakat, kórházakat, lakóházakat is. Nemanja István, és fia Rastko, aki később Száva néven az első szerb érsekké vált, a korabeli Szerbia határain kívül is építetett kolostorokat, leginkább Görögországban, a Szent Hegyen és Szalonikiben, valamint Romániában. 

A középkori Szerbiában az uralkodók, gazdag földesurak, rangos egyházi méltóságok foglalkoztak leginkább alapítványozással.

Az alapítványozás hagyománya nem szakadt meg az ötszáz éves török uralom alatt sem. Valódi újjáéledésére azonban csak a nemzeti öntudat ébredésével, a XIX. század első felében kerül sor, amikor is kezdetét vette a török iga alóli felszabadulásért vívott küzdelem.
Virágkorát 1840 és 1940 között élte, az alapítványozók a társadalom széles köréből kerültek ki: volt közöttük sikeres nagykereskedő, iparos, miniszter, tanár, tiszt, püspök, politikus…