Hírek arrow Gazdaság arrow SEGÍTÉSI PROGRAM

Radio live

Audio News

      

Szerbia Kormánya

Zgrada Vlade Republike Srbije
SEGÍTÉSI PROGRAM Nyomtatás

08. 02. 2010.

A szerbiai helyi önigazgatások, 2.003-ban, 200 millió eurót használtak ki az európai alapokból – hangzott el a ’Nemzetközi és Európai Unió segítségének programozásáról’ szóló értekezleten. A megbeszélés célja az, hogy meghatározzák a helyi közösségek fejlesztési listájának prioritását, melyet 2.011-ben az Európai Unió alapjaiból kapunk. Dusica Maticki összefoglalója.

Bozidar Djelic a Szerbiai Kormány európai integrációkkal megbízott minisztere, az értekezlet résztvevőihez fordulva elmondta, hogy a községeknek el kell készíteniük az elsőbbséget élvező feladatok listáját, annak érdekében, hogy az európai kasszából pénz kapjanak a polgárok jobb életkörülményeinek megteremtéséhez. Ezek az eszközök, nagy mértékben, a helyi közösségek égető problémáinak megoldását segítik elő. Djelic kiemelte, hogy az Európai Unió Szerbia fontos partnere a gazdasági válság következményeinek enyhítésében is, emlékeztetve arra, hogy 100 millió eurót kaptunk, melynek felét már befizették, a másik részt pedig az idén várjuk. Kiemelte, hogy Szerbia további 200 millió euró segélyt vár még az Európai Uniótól, melyet ugyan vissza kell fizetni, de nagyon kedvező feltételek közepette. Djelic véleménye szerint, a 2.009. év, a pénz tekintetében, eredményes európai év volt Szerbia számára, de ez csak a kezdet, mert az országot sokkal nagyobb projektumok s komolyabb munka várja a helyi közösségek fejlesztésében. A kormányalelnök elmondta, hogy a pénzeszköz nagysága megtízszereződik a tagság első évében, s 200 millió euró helyett, 2 milliárdot kapunk. Vensan Dezer, az Európa-bizottság szerbiai vezetője elmondta: fontos az, hogy a polgárok lássák, az unióhoz való társulásnak nemcsak politikai oldala van, hanem jelentősen feljavítja a polgárok életszínvonalát is. Ebben jelentős szerepet játszanak a helyi közösségek, mert a projektumok bebizonyítják, hogy az unió támogatja Szerbia fejlődését. A mai értekezletet a szerb kormányfőhelyettes kabinetje, valamint a városok és községek állandó értekezlete szervezte.

 
< Előző   Következő >
 

A VILÁG ESEMÉNYEI CSÜTÖRTÖKTŐL CSÜTÖRTÖKIG

AZ ÉCSKAI KASTÉLY

  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY

TOPČIDER

A BRESTOVACI GYÓGYFÜRDŐ